Búcsú a harctértől

Búcsú a harctértől

Állok a zuhany alatt, tenyerem a márvány burkolaton a fejem felett, mintha csak el akarnám tolni a falat, miközben a forró víz zubog a fejemtől a lábam ujjáig. Megunom. Hirtelen átváltom hidegre. Sajnos nem elég hideg, de most be kell érnem ezzel. Egy luxusszállodában vagyok a közel-keleten, pár óra múlva kezdődik az utolsó nagy erőpróba. Egyedül vagyok. Senkire se számíthatok ilyenkor. Ismerem már ezt az érzést. Sokszor volt ilyen az elmúlt években.

Telnek a percek, újra forró vízre kapcsolom a díszes zuhanyt.

Sok gondolat, emlék, és több dallam is kavarog az elmémben.

Több mint 31 éve, 8 évesen kezdtem el súlyemeléssel foglalkozni Tatabányán. A súlyemelés után, „belekóstoltam” kicsit az erőemelésbe és „kicsit többet” talán az erősember sportba is. Az elmúlt 31 év alatt ebben a három sportágban közel 250 versenyen álltam rajthoz. Voltak jó pillanataim, de volt pár sérülésem, és irgalmatlan nagy bukásaim is.

Ez ilyen. Ettől szép.

Eszembe jut, amikor a profik között először rajthoz állhattam, vagy amikor mindenki meglepetésére megnyertem az első budapesti Giants Live-ot, és először kijutottam a The World’s Strongest Man-re. Aztán amikor az SCL-ben először versenyszámot nyertem, vagy amikor Eddie Hallt Budapesten legyőztem a buszhúzásban, aztán Gibraltáron a megcsíptem BigZ-t, vagy a tavalyi Arnold Classic Dél-Afrikában, ahol a 6. helyre cammogtam a 600as lengősúllyal, 180as rönknyomás Üzbegisztánban, vagy a sok kínai verseny, a TV-showk, sok sok utazás, sok szereplés, sok röhögés, sok élmény.

Sok minden persze nem is jut az eszembe hirtelen, csak kavarognak össze vissza bennem az emlékek, az érzések.

Zubog a víz a tarkómra! Forró.., hideg.., forró…, jól esik!

Sokat kaptam a sporttól.

És voltak talán nagy pillanataim is!

Nincs bennem hiányérzet. Már nincs.

A Sydney olimpia fájt sokáig, aztán kárpótolt a sors helyette három The wolrd’s Strongest Man-nel, és sok más élménnyel.

Megtanultam elfogadni mindent, amit elértem, és elengedni azt, amit nem.

Jól vagyok most. Egyre jobban az elmúlt hetekben.

Leszámítva, hogy néha marhára szúr a sérült „nyomi” bal térdem, ha éppen a porc vagy a rohadék ciszta benne nyomja a szalagot a térdhajlatban. Most éppen nem fáj, remélem így marad még pár órát. Nem veszek be fájdalomcsillapítót. Volt, amikor csak gyógyszerrel teletömve tudtam felmenni a küzdőtérre. Elengedtem ezt is. Ha fájni akar, had fájjon! A fájdalom is az élet része, meg az elengedés is.

Sokáig akarok élni, mert szeretem az életem, a családomat, és általában szeretem az embereket. Szeretek élni!

Hidegre kapcsolok újfent, miközben megszólal az ébresztő a telefonon. Figyelmeztetés, hogy készülődnöm kell, mert fél óra múlva indulás van a harctérre. Igen, a harctérre. Évek óta így hívom magamban a küzdőteret, ahol a strongman versenyeken rajthoz állunk. Mert ez nem csak sport, ez továbbra is szórakoztatás. Olyanok vagyunk, mint annak idején a gladiátorok.

Indulás a harctérre! Ezzel a mondattal szoktam magam az utóbbi 7 évben indulásra lelkesíteni. Most sincs ez másként.

Készülődök, pakolom a táskámat a versenyre. Most nem kell sok cucc, mert „csak” három kamionhúzás lesz a feladat. Az szinte semmi, az egyébként hat-hét számból álló „normál” erősember versenyhez képest.

Közben üzenetet kapok otthonról. Elolvasom. Talán percek telnek el, nem tudom, csak nézem a telefont. Elérzékenyülök. Elolvasom többször is, újra meg újra, mert nagyon sokat jelent nekem.

Biztosan öregszem, de nem szégyellem már az érzéseimet. Nincs mit szégyellnem, lassan negyven leszek, és alig két óra múlva utoljára állok rajthoz a világ legerősebbjeivel.

Sok tervem van még!

Azt hiszem, írni fogok egy könyvet az erősember sportról. Már több éve érlelődik bennem.., de talán most már lesz rá végre időm. Több időm és energiám lesz a munkámra is, és persze a családomra.

Ők igazán megérdemlik. Fantasztikusak! Egytől-egyig imádom őket! Szeretnék jó, jobb apa lenni…, mert talán nem mindig voltam az az utóbbi években. Talán nagyon önző voltam, mert csak én, csak az egóm, csak a versenyzői karrierem számított. Sok mindenkinek ártottam ezzel, talán a legtöbbet magamnak. 

Menni kell tovább az úton.

Biztosan folytatom a súlyemelést! No, nem a versenyzést, vagy éppen hazai viszonyokkal való értelmetlen küzdelmet, mert azt már elengedtem jó ideje. Nem szeretem a felesleges, esélytelen harcokat, amelyek nem vezetnek sehova. Buta voltam, hogy gyakran elfecséreltem az időmet ilyenekre az elmúlt években. Elvettem az időt magamtól, és azoktól, akik igazán fontosak!

Biztosan folytatom a sportot, csak másként!

Sokkal több lehetőséget látok a súlyemelés más sportágak fejlesztésébe történő implementációjában, amelyből mind a magyar, és mind talán a nemzetközi sportszíntér is sokat tud(na) profitálni. Sok ötletem, lehetőségem van ezzel kapcsolatban! Emberek, sportolók életét akarom megváltoztatni, jobbá, még sikeresebbé tenni a súlyemelés által! Azt hiszem ez az igazi küldetésem.

Tele vagyok új célokkal!

Akkor is, ha ma lezárul valami.

Úristen, mennyi nagyszerű dolog van még a világon a versenyzésen kívül is!

A családom, az elmúlt években sokszor méltatlanul elhanyagolt barátok, a súlyemelés oktatás, amit nagyon élvezek, a munkahelyi karrierem, egy vagy több könyv írása, előadások, sok-sok új tanulás, egy új otthon, és persze kell még egy gyerek, no meg egy kutya is.

Atyaég, mennyi dolgom van még! Nincs vesztegetni való időm!

Már itt a busz a versenyzőkért, húzom magam után a kisbőröndöt. Indulás a harctérre!

Világszínvonal minden tekintetben.

Csak így tudom értékelni, leírni az idei kamionhúzó világbajnokságot, amit a legkedvesebb dél-afrikai barátom, Marc van der Haer szervezett Jordániában.

Sajtótájékoztatón

A verseny a rangjához méltó nemzetközi sajtótájékozatóval indult, amit egy nekünk szervezett kirándulás keretében a holt tengerben pihenhettünk ki a megelőző napon.

A holt tengerben

 

A profi szervezés mellett a mezőny is már önmagáért beszélt.

Brian Shaw, Terry Hollands, Vytautas Lalas, JF Caron, Martin Wildauer, Matjaz Belsak, Kelvin de Ruijter, Gerhard van Staden. Mind világklasszis versenyző, akik az elmúlt években már számtalan nagy versenyen bizonyítottak. Mellettük egy ifjú jordán titán, és Én kaptam meghívást. Nagy élmény ilyen kiváló, és nálam erősebb versenyzőkkel küzdeni egy komoly versenyen, mindig jobban motivált, mint a gyengébb képességű mezőnyben alibizni.

A versenyzésre, a sportra is igaz, hogy az vagy, mint azoknak az embereknek az átlaga, akikkel körülveszed magad. Szeretem, ha nálam jobbak, erősebbek vesznek körül, akiktől lehet, és van mit tanulni.

Line up

Mit ad isten, az öltöző sátorban az amerikai legendás óriás, Brian Shaw melletti székre készítették ki a szervezők a mezemet.

Martinnal és Briannel készülődünk

 

Nagy élmény a négyszeres világ legerősebb emberét ilyen közelről látni. Meglep, de Brian tudja a nevem, a súlyemelés miatt talán.., vagy valamiért, de megjegyzett. Találkoztunk korábban a három The World’s Strongest man versenyemen. Élmény látni az óriás, mindig mosolygó bajnokot ilyen közelről. Minden ízében, mozdulatában profi a srác. Semmi felesleges dolog, semmi sztárallűr.

Brian Shaw

 

A táskájából egy kézifúróra hasonlító masszázs kütyüvel melegít. Szó nélkül a kezembe nyomja, hogy próbáljam ki. Elképesztően barátságos, nyitott gondolkodású, és nagyon közvetlen, pozitív ember, aki rádaásul tavasszal már kétszeres apuka is lesz. Szóba kerül a család, és sok minden más is. Rengeteget beszélgettünk. Életre szóló emlék marad a versenyzés vele.

Az első versenyszám a hámmal húzás volt, 30 méterre. A versenyt a kétszeres kamionhúzó Európa-bajnok, a „félbolond”kamionhúzás specialista Kelvin de Ruijter kezdte, aki valami elképesztően magasra tette a lécet az eredményével. Utána Lalas majd harmadiknak én következtem.

Tudtam, talán ebben a számban várhatom magamtól a legtöbbet, talán ebben megcsíphetek valakit, mert ezt volt lehetőségem párszor gyakorolni az elmúlt hetekben.

A rajtot ezúttal végre jól elkaptam, de az utolsó 5-6 méteren ahol emelkedett a pálya, kicsit már szétesett a mozgásom, érezhetően gyengébbnek éreztem magam, mint korábban. Visszanézve látszik, hogy nem terheltem a bal lábam rendesen.

Utánunk jöttek a többiek is, jó iramot ment a 35 kilótól megszabaduló (de még így is 155kilós) Terry Hollands és afrika legerősebb embere, Gerhard van Staden is. A számot a „repülő hollandi” Kelvin de Ruijter nyerte, Van Staden és Terry Hollands előtt, Belsak, Brian Show és én voltam a sorrend! Úristen, a 200 kilós Brian Shaw után én végeztem!

Nem kell mondanom azt hiszem, hogy mennyire örültem!

Szinte mindenki gratulált a helytálláshoz. A legkisebbnek, a legöregebbnek. Nekem, az egyszerű tatabányai bányászgyereknek! Eszembe jut a súlyemelő sátor a bányász pályán, ahol éveket edzettünk, vagy a sárberki lakásunk pincéjében berendezett kis súlyemelőterem, ahol a fél lakótelep megfordult. Onnan indultam.

Brian, csak annyit mondott az öklét felém pacsira tartva: „Awesome, dude!”

A második erőpróba az ülve, karral húzás volt, amihez egy lényegesen nehezebb kamiont hoztak. A szám végül annyira nehézre sikerült, hogy senki nem tudta behúzni karral a kamiont!

Senki!!!

Közben interjúk, elképesztő hangulat és szeretet áradat a nézőtérről. Ha van dolog, ami hiányozni fog a versenyzésből, az egyik talán a közönség. Persze sok minden meg nem hiányzik már hosszú ideje. Kettős érzés ez.

Az utolsó szám következik. Hámmal és egy szemben rögzített kötéllel karral együtt kell húznunk egy minden eddiginél nehezebb kamiont. Az utolsó egy percem jön a harctéren az elmúlt 31 évből.

Jelek.

Számtalan jelt kaptam az elmúlt években, többet az elmúlt napokban is. A kamionhúzó cipőm talpa leszakadt az első húzásnál. Mintha csak azt akarná mondani, eddig bírta. Többen odajönnek a versenyzők közül, felajánlják a cipőjüket, ami szinte minden jóval nagyobb persze, mint az én 43-as lábbelim. Ebben kell végig csinálnom már. Nem variálok.

Egy perc, és 25 méter múlva, és lezárul egy fejezet az életemben.

 

Rám rakják a hámot, bekötnek. Lépdelek a rajtvonalhoz. A versenybírók, Ilkka és Simon barátom is mosolyognak, megveregetik a vállam, Marc barátom odajön, beakasztja a hámba a karabinert a végén a monstrummal, és megölel. Megint elérzékenyülök. Ez egy ilyen verseny, ez egy ilyen nap.

Na, tegyük oda!

A közönség tombol. Hangorkán, elképesztő energia.

Elindulok, végig csinálom, behúzom becsülettel. Mint az elmúlt három évtizedben oly sokszor.

Célvonal. Itt a vége!

De itt a kezdete valami újnak is.

A közönség megrohan. Pont, mint az érzések oly sokszor a nap folyamán.

Mosolygok! Imádok élni!

Jó volt minden. Köszi!

Köszönök mindent, de most mennem kell tovább!

Otthon már várnak rám.

Ölelek mindenkit!

Ákos

 

 

A 2017. évi kamionhúzó világbajnokság végeredménye:

1. KELVIN DE RUITER (Netherlands)

2. BRIAN SHAW (Usa)

3. TERRY HOLLANDS (England)

4. GERHARD VAN STADEN (South-Africa)

5. MATJAZ BELSAK (Slovenia)

6. JEAN-FRANCOIS CARON (Canada)

7. VYTAUTAS LALAS (Lithuania)

8. AKOS NAGY (Hungary)

9. MARTIN WILDAUER (Austria)

10. AHMAD ABORAJOUH (Jordan)

 

 

Fotók: Cornelia Kaiser, Charlotte v.d. Haer, Szénás János, Nagy Ákos